„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar (...) életem legnagyobb eseménye (...)" – Kosztolányi Dezső a magyar nyelvről

Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. március 29. – Budapest, 1936. november 3.) nemcsak íróként és újságíróként volt a nyelv mestere, műfordítóként is élvezetes műveket köszönhetünk neki, többek között Byron, Maupassant, Paul Géraldy verseit, La Fontaine meséit, Oscar Wilde több színművét, és egyetlen regényét, a Dorian Gray arcképét. Kosztolányi halálának évfordulóján a magyar nyelvvel, az írással, a fordítással (és ferdítéssel), az olvasással kapcsolatos gondolataiból idézünk. 

„Magyarul. Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (...) Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben így nyilatkozhatom meg igazán.” (Részlet Kosztolányi Dezső Ábécé a nyelvről és lélekről című írásából.)

„Az író, aki igazán teremt, elénk tárja a dolgokat s eltűnik mögöttük. Semmit se magyaráz. Azzal hat, hogy amit mível, az érzékletes. Hasonlít az alkotó természethez. Az sem okoskodik és fecseg. Csak van. A patakhoz nem járul széljegyzet. Az erdőnek sincs díszítőjelzője. Aki igazi elbeszélő, a felületeket mutatja s alatta az élet mélységét. Mindent tud, de erről hallgat. A legokosabb ember is úgy beszél el, mint egy tudatlan gyermek. Elbeszélésének varázsa éppen ebben lakozik: az ellentétben, a ravasz önmegtartóztatásban.” (Káté az írásról. Részlet.)

„Fordítás és ferdítés. A fordítás mindig ferdítés is. Ha az értelmet híven, szóról szóra tolmácsoljuk egy másik nyelven, akkor szükségképp megváltozik a szavak alakja s ezzel együtt a mondat hangulati velejárója is. Ha pedig csak a hangzást utánozzuk, a mondat muzsikáját, a betűk színét, akkor ennek a gondolat adja meg az árát.  (...) Minden fordítás csak egyezmény, kompromisszum Eszmény és Valóság között, megalkuvások sorozata, a föladat legügyesebb megoldása – ha úgy tetszik –, elmés csalás. Ezért mosolygok, valahányszor egy versfordítás hűségéről hallok. Kihez, vagy mihez hű, a szótárhoz, vagy a vers lelkéhez? Fordítani nem lehet, csak újrakölteni.” (Ábécé a fordításról és ferdítésről. Részlet.)

„Olvasni. Azok a könyvek, melyek könyvtárad polcain szunnyadnak, még nem készek, vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz, olvasó. Bármennyire is befejezett remekművek, csak utalások vannak bennük, célzások, ákom-bákomok, melyek pusztán egy másik lélekben ébrednek életre. A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta s az olvasó, aki olvassa. Épp ezért ne is kölcsönözz nekem könyvet. Én nem olvashatom ki belőle azt, amit te. Mert, mit tudom, milyen vegyületet hoz létre könyv és ember? Te nálad ez pezsgő volt. Nálam talán csak limonádé lesz.” (Ábécé a prózáról és regényről. Részlet.)

„Aki igaz értelmi és érzelmi életet él, az csak egyetlenegy nyelvet bírhat többé-kevésbé tökéletesen, az anyanyelvét, melynek hajszálgyökerei visszanyúlnak a gyermekszobába, minden rejtett célzásukkal, kedélyes, furcsa, titkos árnyalatukkal együtt. Az, hogy az illető ezenkívül más nyelven is ki tudja magát fejezni, folyamatosan, esetleg közvetlenül is, jobban vagy rosszabbul, csak úgy magyarázható, hogy tudásának mértékéhez képest minden esetben leszállítja szellemi igényét s eszerint csökkenti mondanivalóját is. Nem mondja például valamire, hogy takaros, szemrevaló vagy aranyos, csak azt, hogy „szép” s nem mondja valamire azt sem, hogy korcs, hőbörödött vagy muris, csak azt, hogy „különös”.” (Öt nyelvet beszél... Részlet.)

Kosztolányi Dezső 1922-ben a Genius Kiadó felkérésére fordította le Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című regényét, melynek már több magyar fordítása létezett. Így kezdődik Kosztolányi változata: 
„A műterem tele volt a rózsák gazdag leheletével, s ahogy a könnyű, nyári szellő megrebbent a kert fái közt, a nyitott ajtón beáramlott az orgona nehéz szaga s a rózsaszín virágos tövisbokor gyengéd illata."

Itt bele is lapozhattok a regénybe: elolvashatjátok az első oldalakat és még egy részletet. Ebben a blogbejegyzésben olvashattok Oscar Wilde-ról és a Dorian Gray arcképéről, s összegyűjtöttünk több szállóigévé vált idézetet is a regényből, melyek Oscar Wilde zsenialitása mellett a fordító, Kosztolányi nyelvi leleményességét is érzékeltetik.
Egy kis ízelítő:

„A világ igazi titokzatossága az, ami látható, nem az, ami láthatatlan.”

„Barátaimat a szépek, ismerőseimet a jellemesek, az ellenségeimet az okosak közül választom ki.
Ellenségeink kiválasztásában sohase lehetünk eléggé óvatosak.”

„A nyers erő még csak megjárja, de a nyers okosság, az egyszerűen kibírhatatlan.”

Kosztolányi és Botfai Hüvös László szobrászművész 1933. júliusában.

(A képek forrása: mek.oszk.hu, pim.hu, antikvarium.hu, musessquare.blogspot.hu)