Szüret idején – Szőlő és bor Krúdy írásaiban

Szőlő

A Dunán érkezik a hajnali hajóval olyan mennyiségben, hogy a parton is megérezni illatát, vagy fehér kosárkában jön le a budai hegyekből egy fiatal nő karján.

Királyi gyümölcs, és a szegények gyümölcse, mert ízében benne van minden jó íz, amelyet az életben szerettünk. Van benne ilyenkor üde ifjúság savanykája, később érett öregség édes bölcsessége. Eszedbe hoznak ízei minden ízt, amely kedves és emlékezetes volt életedben, az első csók friss zamatosságától kezdve az öregségig csipegeted a szőlőszemeket a fürtről. Egyik szemben gyermekkorod ízeit érzed, a másikban esküvőd napja van elrejtve, a harmadikban a roppanó magocska vénségedről beszél.

Ősszel jön ő a városba a hegyek közül, amely időben legkedvesebb az élet. Túl a tavasz szökkenésein, lehűlve a nyári hévtől: az élet mint egy kedves stáción pihen meg őszidőben.

Lejön a szőlő a hegyekből, és frissít, üdít, gyönyörű ígéreteket tesz. Mutat hosszú, piros őszt, miközben folyton érik, mint az ember. Felszedi magába az élet napsugaraiból az erőt, a szélből a szilajságot, a halkan hulldogáló esőből a bölcsességet. Mire megérik: a nap messze húzódik a hegyektől, hűvösödik éjszaka, borong a felhő a domb felett: akkor van szüksége a szőlőfürtnek elrejtett ifjonti erejére, délceg öregségére, a napsugár tüzére. Hordóban jön le a hegyről, hogy esztendőn át vigasztalója, erősítője, mámorítója legyen az embereknek.

Elnézegetem a kis zöld kebleket a fürtön. Hol szedték illatukat, amely illat egyedülvaló, nem hasonlít semmi más gyümölcs vagy virág illatához. Kislányoknak van ilyen illatuk, amikor Kisasszony napján a máriapócsi búcsúra mennek. Szedőlányoknak van ilyen illatuk, amikor naphosszat tépték a fürtöket. Ifjú asszonyoknak volt ilyen illatuk, amikor Magyarországon az öreg szőlőbirtokosok olyan bort ittak, amelyet a környék legszebb asszonya taposott.

A pesti piacon, a Duna-part mentében is győzedelmeskedik a szőlő illata minden más gyümölcsé felett. Én legalább mindig őt érzem a poshadt szilváén, a vajas körtvéén is túl. Tájképek és emberi arcok mendegélnek előttem, régen falevéllé vált madarak és emberek kiáltanak a fülembe. Érzések jönnek a szívembe, amelyekről csaknem megfeledkeztem. Sárga bokrok körül kanyargó, keserű füstje szálldos a szüretnek. Valahol messze: boldog emberek éneklése visszhangzik, amelyre többé nem jár az országút. Gömbölyűen megelégedett arcok találhatók túl a madárijesztőkön, ahol úgy flótázik a sárgarigó, amint csak fiatal korában hallja őt az ember. Egy boldog gyermekkor hangulatai vibrálnak át a lelkemen, amikor a szőlőillatot érzem.

Mivel köszöntsem még őt, aki a régi pontossággal eljött a természet rejtelméből, midőn rövidebb a nap, és csapatban jár a seregély? – Halkabban virrad, korábban esteledik, de a nappal népes az édes szőlőfürttől. A szelek, amelyek tán lábnyomaikat az érő szőlőbogyó hamvában hagyják, most is úgy járnak a hegyek fölött, mint régen. A szőlőskertek fölött hulldogáló eső (amelyet olyan végtelen nyugalommal hallgatnak a kertek) tüzes nedvvé válik. A tüzes napsugár átfutamodik a szőlőkön, megöleli a hegyet.

Most még egyforma a szőlőfürt mindenütt ezen a darab földön, ahol szőlő terem. De majd ha borrá érik a szőlő, majd ha pincébe zárva megismerkedik a fogság gyötrelmeivel és forrongó szenvedélyeivel, majd ha felolvadnak benne a könnyek és sóhajtások, amelyek a kapálgatásnál körülvették, akkor tudjuk meg, hogy mi a különbség bor és bor között. (1929)

Az úriember, akinek szőlővirágszaga volt

„Másnap úgy virradt az idő, mint szeptember vége felé szokott a bortermő vidékeken, édes szőlőillata volt a reggelnek, amelynél kellemesebb nem lehet az ébredés. Könnyű, szüret táján szokásos köd ült az alig sárgálló fatetőkre, amely ködöcske a szőlőfürtöket is érlelni szokta, a tavalyi bornak a fogyasztásához pláne ingert okoz, mert ködbe borult hegyoldali pincéből hozzuk ki a bort.” (1932)

A taposó lányhoz

„… folyik a szüret Magyarországon, mint régi dalosok versengése, amely ismét az egykori jó magyar hangulatokat szeretné életre kelteni az árva magyarokban. A borházak előtt tudós öregek várják a must kóstolgatása után az első pohár tavalyi bort, hogy elszavalhassák a Fóti dalt; a gazda megtartja ősbabonáit a kád körül; a főzőasszonyok a bográcsok körül talán csak a csípős füsttől könnyeznek, és a szedő lányok kosarukba most is szerelmes gondolatot rejtenek a fürtök alá, mint azóta mindig, mióta a világ áll. Én pedig őrá gondolok, a taposó lányra, akinek táncától, derékringatásától, szorgalmától függ, hogy milyen kedve lesz a következő esztendőben a magyarnak.” (1921)

Asszony, aki szőlőfürt lett (Levél Tokaj képviselőjéhez)

„Asszony nélkül nem sokat ér a legszebb szüret se.
Az asszonynak ott kell lenni valahol a szüretnél, mert ízét ő adja a szüretnek, akár a szőlőfürtök megszedésénél, amikor bibliai mozdulattal kuporodnak le a vén tőke mellé, hogy fürteit gyöngéden megszedjék a roskadozó öregnek; akár a régi diófa levelei közül előkanyargó jó szagú füstnél, a szilvafával és venyigével élesztett tűznél, ahol a gulyás és a pörkölt rotyog, hogy a forró lacipecsenye pirosodásáról ne is beszéljünk; de főleg a taposókádnál, ahol egy-egy menyecske száz esztendőre szóló időre adhatja meg a bornak a minőségét…
Az asszonyok vétetik észre a ködre bámuló, elrévülő férfiakkal, hogy a szüretnek, az ősznek mennyi színei, csodálatosságai és nótái vannak. Nincs annál kedvesebb asszonyhang, amely a szüreten szólal meg!” (1932)

Az óbudai Flórián

„Az óbudaiak azért bortermelő emberek, hogy tudják: melyik kocsmában mérnek olcsó, valódi bort, amelyet ezen a tájon itt-ott még lábbal szokás taposni, addig tartogatni otthon, amíg megfelelő vevő érkezik rá, aztán ellenőriztetni, hogy a kocsmárosvevő nem szégyenítette-e meg a bort…” (1926)

Szépvadászné tabáni kocsmái

„Volt nekünk egy ismerősünk a Tabánban, akinek a kedvéért valaha bejártunk minden kocsmát. „Szépvadászné”-nak hívták, és mindig más kocsmában lehetett megtalálni, mert ő maga is szerette a kocsmárosokat, akik a kedvéért néha jó bort is tartottak. Ha nyaranta (de néha télidőben is) titokban megtudni akartuk, hol mérik mostanában a jó bort a Tabánban: csak azt kellett kivizsgálni, mely kocsmát látogatja Szépvadászné.” (1929)