Lencse, ahogy kétszáz éve készítették

„A lencsét válogasd meg és szemeld ki jól, tedd fazékba, tölts vizet reá, adj sót hozzá, ’s jól főzd meg, keverd gyakran. Ha jól megfőtt ’s már leve nincs, tégy közibe egy darab írós vajat, és egy főzőkalánnyal addig törd, még kása nem lészen belőle. Tégy osztán közibe egy morsika lisztet is, ha nem elegendőképpen sűrű, és egy-két szelet félig főtt friss disznóhúst, ’s főzd meg jól. Ha igen sűrű, egy kevés jó tehénhúslevet tölthetsz közibe, de vigyázz, hogy se híg, se igen sűrű ne legyen. Osztán tálald ki, a húst rakd szép renddel reá, ha nem elég zsíros, olvassz szalonnát, ’s piríts benne apróra vágott vereshagymát, öntsd nyakon vele a lencsét, hintsd meg apróra vágott metélőhagymával; vagy ha az nincs, apróra vágott vereshagyma zöldjével, vagy piritott zsemlyemorzsával, ’s úgy add fel. Némelyek basiliát, thymián, petrezsélyem zöldjét, zellert, petrezsélyem gyükerét, egy sárgarépát öszvekötnek fonállal úgy, hogy a zöldség a közepére jusson, ’s a lencsével megfőzik egy egész vereshagymával együtt, ’s ha ez mind megfőtt, a lencsébül kiveszik és elvetik, és csak az íze marad a lencse között. Ha sült borjúhúst, vagy akármi más pecsenyét, apróra vagdalsz és mozsárba megtöröd jó levében, és a lencse közé egyvelíted midőn vajjal feltöröd, nagyon megjobbítja a lencse ízét, és ha vajban pirított zsemlyeszeleteket is vagdalsz apróra közibe, még jobb lészen.”  (Simai Kristóf: Némely étkek készítési módja. Alinea Kiadó, 2011., 168. recept)