Egy remek találkozás: Dan Stevens és a Dorian Gray arcképe

Egy kis csemege Dan Stevens (és persze Oscar Wilde) rajongóinak: a népszerű színész Oscar Wilde egyetlen – saját korában botrányt kavaró – regényéből, a Dorian Gray arcképéből olvas fel egy részletet.

Dan Stevens nemcsak mozifilmek (A szépség és a szörnyeteg, Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka), TV-sorozatok (Downton Abbey, Légió) és klasszikus regények TV-s adaptációi (A csavar fordul egyet, Értelem és érzelem) szereplőjeként örvendezteti meg kedvelőit: számos hangoskönyvet is készített, és a világhálón is megtalálható több felvétel, melyeken klasszikus regényekből olvas fel. 

Hallgassátok meg a Dorian Gray arcképéből választott részt, melyből kiderül, mit gondolnak Oscar Wilde hősei az eljegyzésről és a házasságról! A Dan Stevens által felolvasott részletet Kosztolányi Dezső fordításában magyarul is megtaláljátok bejegyzésünkben. 

Dan Stevens felolvas Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című regényéből:

A Dan Stevens által felolvasott részletet magyarul is elolvashatjátok Kosztolányi Dezső fordításában:

– Te Basil, hallottad, mi újság? – szólt Lord Henry aznap este, mikor Hallward megjelent a Bristol külön kistermében, hol vacsorához három személyre volt fölterítve.

– Nem, kérlek – felelte a művész, kalapját, botját odaadva a hajlongó pincérnek. – Hát mi az újság? Remélem, nem politika. Mert ez nem érdekel. Az alsóházban alig van ember, akit érdemes lenne lefesteni, de sok van, akit kissé fehérre kellene mosni.

– Dorian Gray eljegyezte magát – mondta Lord Henry, és amint beszélt, figyelte Basilt.

Hallward meghökkent, aztán összeráncolta homlokát.

– Eljegyezte magát? – kiáltott. – Lehetetlen.

– Pedig igaz.

– Kivel?

– Valamilyen kis színésznővel.

– Nem bírom elhinni, Dorian sokkal okosabb.

– Dorian, kedves Basil, sokkal bölcsebb, semhogy hébe-hóba ne kövessen el ilyen bolondságokat is.

– De a házasság aligha olyan dolog, melyet az ember hébe-hóba elkövethet.

– Kivéve Amerikában – tette hozzá Lord Henry hanyagul.

– De én nem is mondtam, hogy megházasodott.Csak azt mondtam, eljegyezte magát. Az pedig nagy különbség. Arra határozottan emlékszem, hogy megházasodtam, de arra egyáltalán nem emlékszem, hogy jegyben jártam. Hajlandó vagyok elhinni, hogy sohasem voltam eljegyezve.

– Vedd azonban számba Dorian származását, társadalmi állását, vagyonát. Neki igazán lehetetlen rangján alul nősülnie.

– Ha azt akarod, hogy elvegye a lányt, közöld ezt vele, Basil. Akkor biztosan megteszi. Aki valami szörnyű nagy szamárságot tesz, az mindig a legnemesebb indítóokból cselekszik.

– Remélem, Harry, a leány jó lélek. Nem szeretném, ha Doriant valami hitvány teremtés hálózná be, s megrontaná egyéniségét, tönkretenné szellemét.

– Ó, a lány több, mint jó lélek – a lány szép – mormogta Lord Henry felhörpintve egy pohárka ürmös narancspálinkát.

– Dorian azt mondja, hogy szép, s ő ritkán téved ilyen dologban. A képed, melyet róla festettél, élesítette ítélőképességét, s szigorúbban értékeli az emberek szépségét. Egyebek között ez is jó hatással volt rá. Ma este látjuk majd a leányt, ha a fiú nem feledkezik meg arról, amiben megállapodtunk.

– Komolyan beszélsz?

– Egész komolyan, Basil. Vigyen el az ördög, ha nem a legkomolyabban mondom.

– És te ezt helyesled Harry? – kérdezte a festő le-föl járva a szalonban, s ajkát harapdálta. – Te ezt semmi esetre sem helyeselheted. Kis buta szalmaláng az egész.

– Én soha nem helyeslek és soha nem helytelenítek semmit. Az élettel szemben képtelenség így állást foglalni. Nem azért vagyunk a földön, hogy kitomboljuk erkölcsi előítéleteinket. Sohasem ártom magam abba, amit a kedves emberek tesznek. Ha valamilyen egyéniség megragad, a kifejezésnek bármily eszköze tetszik nekem, melyet ez az egyéniség választ. Dorian Gray beleszeret egy szép leányba, aki Júliát játssza, és megkéri kezét. Miért ne? Ha Messalinát venné nőül, akkor sem lenne kevésbé érdekes. Tudod, hogy nem nagyon prédikálom a házasságot. A házasság igazi hátránya az, hogy önzetlenné tesz. És az önzetlen emberek színtelenek. Nincs egyéniségük. De azért vannak bizonyos emberek, kiket a házasság bonyolultabbá változtat. Megtartják egyéni érzésüket és az önzést még másokra is kiterjesztik. Kénytelenek több életet élni. Kifinomultabbak, és ez szerintem az emberi élet célja. Különben minden tapasztalat értékes, és bármit mondanak a házasság ellen, a házasság tapasztalat. Remélem, Dorian Gray feleségül veszi ezt a leányt, szenvedélyesen szereti hat hónapig, aztán egyszerre másvalakibe bolondul. Dorian nagyszerű tanulmány lesz.

– No ebből, Harry, te se hiszel semmit, magad is tudod, hogy nem hiszel semmit. Ha Dorian Gray életét tönkretennék, senki sem lenne szomorúbb nálad. Sokkal jobb vagy, mint mutatod.

Lord Henry nevetett.

– Azért szeretünk jót gondolni másokról, mert féltjük magunkat. Az optimizmus alapja csak a félelem. Azt gondoljuk, nagylelkűek vagyunk, mert felebarátainkat olyan erényekkel ruházzuk fel, melyekből hasznot akarunk húzni. Dicsérjük a bankárt abban a hiszemben, hogy hitelt kapunk, és jó tulajdonságokat találunk az útonállóban abban a reményben, hogy nem dézsmálja meg zsebünket. Mindent hiszek, amit mondok. Roppant megvetem az optimizmust. Ami pedig a tönkretett életet illeti, egy élet sincs tönkretéve, csak az, melynek fejlődését megállítják. Ha meg akarsz rontani egy embert, csak javítsd meg őt. Ami pedig a házasságot illeti, az természetesen szamárság, de vannak más, sokkal érdekesebb kötelékek férfiak és nők közt. Én ezekre biztatom majd őt. Ezek kedvesek, mert divatosak. De itt van maga Dorian. Ő majd többet mond neked, mint én.

– Édes Harry, édes Basil, mindkettőtöknek gratulálnotok kell – mondta a fiú, ledobva atlasszal bélelt esti köpenyét, és aztán kezet fogott barátaival. – Sohasem voltam ilyen boldog. Igen, nagyon gyorsan jött: de minden nagyszerű dolog nagyon gyorsan jön. És mégis úgy rémlik, hogy ez az egyetlen dolog, melyet vártam egész életemben.

Kipirult az izgalomtól, a boldogságtól és rendkívül csinos volt.

– Remélem, mindig nagyon boldog leszel, Dorian – szólt Hallward –, de sohasem bocsátom meg, hogy engem nem értesítettél eljegyzésedről. Csak Harryt.

– Én pedig nem bocsátom meg, hogy elkéstél a vacsoráról – vágott közbe Henry, kezét a fiú vállára téve, és mosolygott beszéd közben. – Jöjj, üljünk le, nézzük meg, mit tud az új szakács, aztán majd elmondod nekünk, hogy történt.

– Erről igazán keveset lehet mondani – kiáltott Dorian, mikor leültek a kis kerek asztalhoz. – Mindössze ennyi történt. Tegnap este, miután elváltam tőled, Harry, felöltöztem, megvacsoráztam a Rupert Streeten abban a kis olasz vendéglőben, melybe te vezettél el, s nyolc órakor elmentem a színházba. Sibyl Rosalindát játszotta. A díszlet természetesen borzasztó volt és Orlando szörnyű. De Sibyl! Látnod kellett volna őt. Mikor kijött fiúruhájában, egyszerűen csodálatos volt. Mohaszínű bársonyzekét viselt, fahéjszín ujjakkal, testhez álló barna térdnadrágot, keresztbe kötött szalaggal, kis takaros zöld sipkát, melyet drágakőbe foglalt selyemtoll ékesített, s kámzsás köpenyt, fehér-vörös béléssel. Sohasem láttam ilyen imádandónak. Finoman bájos volt, mint az a Tanagra-szobrocska, mely a te műtermedben van, Basil. Haja úgy keretezte arcát, akár sötétzöld levelek a halvány rózsabimbót. Ami játékát illeti – hát majd meglátjátok ma este. Igen, született művésznő. A piszkos páholyban egészen megbűvölten ültem. Elfeledtem, hogy Londonban vagyok és a tizenkilencedik században. Kedvesemmel ember nem látta őserdőben bolyongtam. Előadás után fölmentem a színpadra és beszéltem vele. Ahogy együtt ültünk, szemében egyszerre olyan tekintet villant, melyet annak előtte sohasem láttam. Ajkam az ő ajka felé vonzódott. Megcsókoltuk egymást. Nem tudom leírni nektek, mit éreztem ebben a pillanatban. Úgy rémlett, mintha egész életem a rózsaszín öröm egyetlen apró pontjában zsugorodott volna. A lány összeborzongott és úgy reszketett, mint a fehér nárcisz. Aztán térdre roskadt és megcsókolta a kezem. Érzem, hogy mindezt nem lenne szabad elmondani nektek, de nem tehetek másként. Természetesen eljegyzésünk nagy-nagy titok. A lány még az anyjának sem mondta el. Nem tudom, mit szólnak majd hozzá a gyámjaim. Lord Radley bizonyára őrjöngeni fog. Sebaj. Egy éven belül nagykorú leszek és akkor azt tehetek, amit akarok. Ugye jól tettem, Basil, hogy a költészetben találtam meg szerelmemet és a feleségemet Shakespeare darabjából szereztem? Azok az ajkak súgták fülembe titkukat, melyeket Shakespeare tanított beszélni. Rosalinda karjai öleltek körül és Júliát csókoltam szájon.

– Igen, Dorian, azt hiszem, helyesen cselekedtél – mondta Hallward lassan.

– Láttad őt ma? – kérdezte Lord Henry.

Dorian Gray fejét rázta.

– Az ardeni erdőben hagytam őt és egy ravennai kertben látom viszont.

Lord Henry elgondolkozva szürcsölte pezsgőjét.

– Mikor emlegetted előtte a házasságot, Dorian? És mit felelt reá a leány? Vagy talán már nem is emlékszel az egészre?

– Kedves Harrym, én nem úgy kezelem ezt, mint üzleti ügyet, s formaszerűen nem is kértem meg a kezét.

Bevallottam neki, hogy szeretem, és a lány azt mondta, nem méltó, hogy feleségem legyen. Nem méltó rá. Pedig hozzá mérve az egész világ semmi nekem.

– A nők csodálatosan gyakorlatiasak – mormogta Henry –, sokkal inkább azok, mint mi. Ilyen helyzetben mi gyakran elfelejtünk házasságról beszélni, de ők mindig figyelmeztetnek rá.

Hallward a kezét Henry karjára tette.

– Hagyd, Harry. Megbántod vele Doriant. Ő nem olyan, mint a többi férfi. Sohasem tenne boldogtalanná egy nőt. Sokkal finomabb a lelke.

Lord Henry elnézett az asztal fölött.

– Doriant én sohasem bánthatom meg – felelte. – Ezt a kérdést a legnemesebb okból intéztem hozzá, igazán az egyetlen okból, mely ilyen kérdést megbocsáthatóvá tesz – puszta kíváncsiságból. Van egy elméletem, hogy mindig a nők kérik meg a mi kezünket, s nem mi kérjük meg a nők kezét. Kivéve természetesen a középosztály életében. De hát a középosztály nem modern.

Dorian Gray nevetett és csóválta fejét.

– Te, Harry, teljesen javíthatatlan vagy, de nem bánom. Nem lehet haragudni rád. Ha meglátod Sibyl Vane-t, azonnal megérzed, hogy az a férfi, ki képes lenne megbántani őt, az vadállat, szívtelen vadállat. Nem bírom megérteni, hogy hozhatja valaki szégyenbe azt a nőt, akit szeret. Én szeretem Sibyl Vane-t. Aranytalapzatra szeretném helyezni és nézni, hogy imádja a világ azt a nőt, aki az enyém. Mi a házasság? Visszavonhatatlan fogadalom. Ezért gúnyolod a házasságot. Kérlek, ne gúnyold! Én visszavonhatatlan fogadalmat kívánok tenni. Az ő bizalma hűvé tesz engem, az ő hite jóvá tesz engem. Ha vele vagyok, sajnálom, hogy annyi mindenre megtanítottál. Más leszek, egészen más, nem az, akit ismersz. Megváltozom, és Sibyl Vane puszta keze érintése elfeledtet téged, s elfeledteti a te hamis, igéző mérges, bűvölő elméleteidet is.

(Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe. Kosztolányi Dezső fordítása. Alinea Kiadó, Klasszik sorozat, 2011., 87-93. oldal)

Ha tetszett, olvasd el a regényt! 

A regény történetéről és filmváltozatairól is olvashattok ebben a korábbi bejegyzésünkben, ahol szállóigéket is idéztünk Oscar Wilde művéből. 

Tudtátok, hogy Lord Henry Wotton szerepét Lugosi Béla (1918), George Sanders (1945) és Colin Firth (2009) is alakította a filmvásznon? Az 1945-ös feldolgozásról itt bővebben is írtunk: ez a film  elnyerte a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat, és további két jelölést is kapott, köztük Angela Lansburyt Sybil Vane megformálásáért jelölték a legjobb női mellékszereplőnek. 

A boldog hercegről és Oscar Wilde meséiről ebben a posztunkban olvashattok, sok képpel és egy animációs film részletével is illusztrálva.