Albérlet a Síp utcában
A hosszú évek után 2015-ben újra megjelenő Szilvási-regény címe nem fikció. Érdemes elzarándokolni a Belső-Erzsébetvárosba, ahol a Síp utca 24. számú épület falán 1997 óta emléktábla hirdeti, hogy „e házban élt és alkotott az ötvenes években Szilvási Lajos író”. A háznak ma is hangulata van, annak ellenére, hogy az Albérlet a Síp utcában 1964-es megjelenése óta már elérte a szürke háztömböt a sortatarozás.
A legnépszerűbb Szilvási-regény hőse, dr. Kelemen András a romos kapualjban még majdnem visszafordult, végül csak felcaplattak a kikopott lépcsőn Ivánnal, a püffedt arcú zongoristával, hogy az első emeleten a gang sarkában lévő 5-ös ajtónál csöngessenek. Háromszáz forintért vették ki a szobát, amiről az orvosnak az jutott eszébe, hogy
„az ördögbe is, ez nem szoba! Igazán nem szoba. Éppen hogy elfér benne a rekamié, egy nagyon apró asztalka, mellette valami könyvállvány-féle alkalmatosság, a sarokban a piciny muki-kályha és egyetlen szék… Nagyon kicsi a szoba, jóformán mozdulni se lehet benne… Kicsiny, de mit csináljak? – gondolta a doktor. S valahogy egyszerre arra támadt kedve, hogy most mindjárt itt maradjon, végignyújtózzék a rekamién, s talán el is aludjon…”
Az albérletet egy Steiner György nevű esztergályos szerezte Szilvásinak, amikor mélypontra került az addig szépen ívelő újságírói pályája. Az ötvenes években ugyanis előbb a Magyar Távirati Irodánál dolgozott, majd Nagy Imre 1953-as első miniszterelnöksége idején az éppen fellazuló, bátorodó hangvételű Szabad Néphez irányították. Ám 1955-ben újra szigorodott a Rákosi-rendszer, és Szilvási is áldozatul esett a tisztogatásnak. Kirúgásához az ürügyet a Velencei Állami Gazdaságról írt, valójában meg sem jelent riportja szolgáltatta. Nehéz helyzetében olcsó albérletre szorult, Steiner nagynénjénél pedig felszabadult egy kiadó szoba. Ahogy dr. Brasch Zoltán patológus, Szilvási barátja mesélte:
„egy hosszú, keskeny szoba volt, a Síp utcára nézett az ablak. Csak egy vaságy és egy vaskályha volt benne. Marha olcsó albérlet, semmi luxus.”
Szilvási Síp utcai élete botrányosan indult. Kirúgták a Szabad Néptől, de elfeledkeztek a fegyveréről. Akkoriban a pártlap újságíróinak hivatalból járt a szolgálati revolver. Alig hogy kivette a szobát, egy berúgás alkalmával a pisztolyával kettőt belelőtt a falba. Brasch Zoltán úgy emlékszik, hogy Szilvási nem a jövője miatt aggódott, hanem azért dühöngött, mert nem volt egy vasa sem. Újdonsült barátja sem tudott segíteni rajta, mert hatodéves szigorló orvosként neki sem volt kitömve a zsebe. Mondani sem kell, hogy az eset után Szilvási fegyverét bevonták, s nem sokkal később a pártból is kizárták. Amit „Lajos falfehér arccal” közölt.
Nem a Síp utcai albérlet az egyetlen hiteles hely a regényben. Ha valaki veszi a fáradságot, szinte lapról lapra végigjárhatja a főhős, dr. Kelemen András pesti odüsszeiáját. A fővárosban járatos olvasó számára ismerős helyeken bolyong az orvos. Bár a régi ivók, kocsmák, éttermek egyikét-másikát hiába is keresnénk. Nem Szilvási tehet arról, hogy már a Matróz Csárda sincs meg az alsó rakparton, a mai Corvinus Egyetem, az akkori közgáz előtt. Az első gebines helyek egyike, ahol magas vízálláskor a virágtartók már a vízben álltak és a vendégek pallókon billegtek be a városszerte híres halászléért, rácpontyért. Ahol „Orsika limonádét kért, sok citrommal”, miután felmentek a rakparti lépcsőkről, ahol kedve támadt belelógatni a lábát a Dunába.
Részlet Faragó József: Szilvási Lajos című könyvéből.
