Az „egyik leglebilincselőbb, legszórakoztatóbb elbeszélő”

Guy de Maupassant (1850-1893), a modern novella egyik atyja 170 évvel ezelőtt, 1850. augusztus 5-én született. Elbeszélései egyszerre szórakoztatóak és elgondolkodtatóak. Az általa jól ismert helyszíneken, Normandiában és Párizsban játszódó történetekben éleslátással, s finom iróniával mutatja meg az emberi érzések és kapcsolatok buktatóit, állít elénk tanulságos görbe tükröt szerelemről, törtetésről, családi, társasági vagy hivatali perpatvarokról.
„Nála tetőződött a nyugati polgári irodalom.” – írta Hegedűs Géza Világirodalmi arcképcsarnokában. Tőle idézünk néhány gondolatot a novella mesteréről, a társaság és a nők kedvencéről, az életművészről, aki alig több mint tíz éves írói pályája alatt igen sok maradandót alkotott.   

A bal oldali képen Maupassant gyermekként, a jobb oldalon baráti társaságban 1888-ban. (Forrás: Larousse) 

Regénybe illő kezdetek

„Flaubert-nak volt egy ifjúkori szerelme, afféle ábrándos, költői, reménytelen szerelem, amely azzal végződött, hogy a leány máshoz ment férjhez, egy bizonyos Maupassant nevű köztisztviselőhöz. A sors azután úgy hozta, hogy Maupassant úr is, felesége is fiatalon meghalt, egy árva fiút hagyva maguk után. Az agglegény Flaubert pedig ettől kezdve gondoskodott a magára maradt gyermekről, fogadott fiának tekintette, s igyekezett művelt embert nevelni belőle. Ámde hamarosan felismerte, hogy a serdülő fiút nemcsak a tanulnivalók érdeklik, hanem igazi írói tehetség is gyanítható benne. Márpedig irodalomhoz és írói tehetséghez aligha értett valaki is jobban, mint Flaubert. Elhatározta hát, hogy módszeresen íróvá neveli az ifjú Guy de Maupassant-t. Kidolgozta az íróvá nevelés módszertanát, és kemény feladatok elé állította a fiút, hogy rászoktassa a pontos és részletes megfigyelésre, a fogalmazás fegyelmezettségére, a szavak gondos megválogatására. Flaubert nagy tanítómester volt, és Maupassant-ból nagy tanítvány lett.

Harmincéves koráig készült lelkiismeretesen az írói mesterségre. Megtanulta lelkének atyjától, hogy sokoldalúan műveltnek kell lenni — és sokoldalúan műveltté lett. Úgy nevelkedett fel, hogy nyitott szemmel kell körülnézni a világban — és otthonossá vált a francia társadalom minden rétegében. Hittételként vallotta, s kezdettől végig gyakorolta, hogy világosan, szabatosan és szépen kell megfogalmaznia, amit megtudott emberekről és emberek közti kapcsolatokról. De hát mindehhez eleve nagyon tehetséges volt, csak úgy áradt belőle az elmondandó történet. Talán Boccaccio óta ő volt a leggazdagabb képzeletű novellaíró.” 
(Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok)

A bal oldali képen a Tellier-ház című elbeszéléshez készült illusztráció a Gil Blas irodalmi hetilap címlapján 1891-ben. A jobb oldalon Pierre Chevalier 1981-es filmjének a plakátja.

Az írói pálya

„Első novellájával egy Zola szerkesztette antológiában lépett az olvasóközönség és az irodalom értői közé. Ekkor volt harmincéves. Ez a novella a Gömböc. Flaubert még megérte, ebben az évben halt meg. Vidéki magányában olvasta neveltjének művét, és az oly aggodalmas, oly nehezen dicsérő mester ezt írta a fiúhoz írt legvégső levelében: „A Gömböcöt remekműnek tartom. Igen, fiatalember! Sem több, sem kevesebb, ez mesterre valló mű!” - Amiről pedig Gustave Flaubert azt mondotta, hogy remekmű, azt remekműnek fogadta el az egész irodalmi élet. Fénye, értéke azonban mit sem kopott az azóta eltelt közel száz esztendő óta sem. És ami elbírja az első száz évet, annak értékrendjét érvényesnek gyaníthatjuk a következő századokra is. A nevelőapa most már elengedhette a sikeresen nevelt fiú kezét. S mintha jelképes is volna a nemzedékváltás: a Flaubert halála utáni pillanattól kezdve Maupassant-t kell mondanunk a világhatású francia realista széppróza főalakjának.
Pedig mindössze tíz esztendeje volt hátra. Negyvenéves korában elméje elborult, s három évvel később meghalt egy elmegyógyintézetben. Ez a tíz év megfeszített munkával és irodalmi dicsőséggel volt teljes. A kezdő verseskötet után tizenkilenc novelláskönyve jelent meg (több mint háromszáz történet), írt hat regényt, és még háromkötetnyi egyéb prózai írásművet: útirajzokat, irodalmi elmélkedéseket, köztük egy remekbe készült rövid Flaubert-életrajzot. S van egy kötetnyi színjátéka is. Holott e roppant munka közben mindig is benne élt az életben: társaságok kedvence, nők kegyence, otthonos városi szalonokban és falusi otthonokban, szenvedélyes utazó szárazföldön és tengeren. S mindiglen izgatottan érdekelte a közélet, a polgári tülekedés, amelynek hideg, kemény kritikusa volt.” 
(Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok) 

Stílusa, művei 

„Regényírónak is kitűnő volt. (...) Igazi műfaja azonban a novella. Röviden, olykor alig néhány oldalon ábrázol mosolyogva tragikus helyzeteket és reménytelen embereket.

Maupassant novelláiból úgy kavarog elébünk az eszméit és erkölcsét vesztő polgár végtelen számú arculata, mint Boccaccióból a reneszánszra készülő középkor végi polgáré vagy Balzacból a még nagy célokkal teljes, forradalom utáni polgárságé. — És mindig és mindenütt a szerelem. Maupassant-t a maga korában és utána is még évtizedekig erotikus írónak tartották, akinek műveit nem illik fiatal lányoknak olvasni. Ma már nem tekintjük művelt fiatal leánynak, aki nem olvassa Maupassant-t. Hiszen senki nem tanít úgy a szerelem szépségére és a szerelem veszélyeire. Ha szerelemről szól, tud finoman lírikus is lenni. Hiszen tudta, hogy az elsivárosodott világban ami mégis szép maradt, ami örök emberi gyönyörűség és magasztos érzések forrása — az az egymásra találó férfi és nő: férfitest és női test, férfilélek és női lélek.

A későbbi években, ahogy idegbaja egyre inkább rohan a téboly felé, novelláiban előbb megjelenik, majd megsokasodik a rejtelmes, a félelmetes, a kísérteties. Hátborzongató fantasztikus novellái túllépnek a valóságon, a realizmus Flaubert utáni fő alakja még a megzavarodott lélek irrealizmusának is a legművészibb ábrázolója lesz.
S mindehhez még annyit, hogy Maupassant a világirodalom egyik leglebilincselőbb, legszórakoztatóbb elbeszélője. A stílus nagy varázslója. Mosolygunk, miközben tragédiákat veszünk tudomásul. Elbűvölő a szépség, miközben tudomásul vesszük, hogy milyen undorító az a polgári világ, amelyet ábrázol. Nála tetőződött a nyugati polgári irodalom.”

(Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok) 

Maupassant emlékműve a párizsi Monceau parkban, Raoul Verlet (1897) munkája.
Maupassant és "egy nő álma, aki az most olvasta az egyik művét".

A Klasszik sorozat Az örökség című kötetében a címadó kisregény mellett további tíz Maupassant-novella olvasható Illés Endre és Tóth Árpád fordításában. 

Webáruházunkban bele is olvashatsz a kötetbe. Az örökség című kisregényt és tíz további Maupassant-elbeszélést tartalmazó kötet Mark Twain A lóvá tett város és Karel Capek Egy tisztes polgár meghurcoltatása című novelláskötetével együtt 30 százalékos kedvezménnyel is megvásárolható a Görbe tükör könyvcsomagban.